Kommentelni, megosztani, küldeni #I N F O T É R 2017 :-)
Az első szemeteskocsi robaja felkészületlenül éri Fullajtár Imre kábel-kommunikációs értékesítési igazgatót. Álmában görcsösen szorítja magához a komótosan nyújtózkodó Gogolák Irmát, aki lakonikus nyugalommal figyeli az óramű pontosságú köztisztasági rutinműveletet. A viseltes öltözetű sales elnökvezér-helyettes asszony piperecikkek híján saját nyelvével kénytelen fényt kölcsönözni kicserepesedett ajkainak. Imre is igazán magához térhetne már, hiszen nem ez az első alkalom, hogy a füredi sétány padján ébred.
Ez a nyolcadik október, amikor együtt zarándokoltak el a veszprém megyei kis ékszerdobozba 800 sorstársukkal, hogy közösen emlékezzenek meg életük nem várt pálfordulásáról. A mai nap sem lesz más, mint az elmúlt években: reménykedve és aprólékosan kikérdezik majd Irmát, a sorsfordító nap főszereplőjét. A 2010-es debütáláskor egy ártatlannak tűnő mondat hagyta el a topmenedzser elvtársnő száját a konferencia előtti sajtótájékoztatón: "Abban a reményben nyitom meg ezt az egyedülálló eseményt, hogy valódi fordulópontot és áttörést jelent a magyar infokommunikációs társadalom történelemkönyvében". Amikor kiejtette az Imre által futtában összehevenyészett, szakmai berkekben is legfeljebb butácskának titulált retorikai-stilisztikai gondolatalakzatot, egyikük sem sejtette, micsoda lavinát indít el...
Szavai varázsütésként hatottak az egész ágazatra. Az összes szunnyadó elképzelés és fiókok mélyén porosodó terv megvalósítása repülőrajtot vett. A startup angelek szárnyaltak, a mérnökök mértek, a kivitelezők kiviteleztek, a projektmenedzserek projekteket menedzseltek, mindenki tette a dolgát. Az elkészült beruházásokból származó többletjövedelem újabb és újabb, fantazmagóriaként elkönyvelt cél finanszírozását tette lehetővé. A szakma összefogott, egymás közötti házi bajnoksággá szelídült a világszintű sikertörténetek túlszárnyalása.
Elkészült a zalaegerszegi önvezető tesztpálya, a szegedi lézeres kutatóközpont helyét sem kellett kutatni többé. A milyen gyors nálatok az internet kérdésre még a hűvösvölgyi amerikai magániskola diákjai is alig észrevehetően flegma arckifejezéssel bökték oda, hogy szuper. Semmi sem jelenthetett akadályt, hogy Magyarország a világ vezető innovációs ökoszisztémájává váljon. A társadalom legszélesebb rétegei számára köszöntött be a digitális jólét. Áldásos következményei feltűnés nélkül szivárogtak le az egyszerű munkásemberek szintjére, az egy főre jutó jövedelem alapján meghúzott belföldi régióhatárok kártyavárként omlottak össze, hogy átadják helyüket Európa legirigyeltebb, egységes luxusterritóriumának. A tökéletes tudástranszfer villámsebességgel valósult meg, a szellemi és anyagi gyarapodás soha nem látott méreteket öltött. A digitális írástudatlanság teljes felszámolásához vezető úton már csak a márketingesek körében fellelhető funkcionális analfabetizmussal kellett megküzdeni.
Egy dologgal azonban senki sem kalkulált: a korábban nélkülözhetetlennek vélt értékesítési szakértelemre, különösen az ún. magas hozzáadott értékű szolgáltató ágazatokban, egyáltalán nem lett szükség. Egyszerűen nem volt mit, miért, mennyiért, mikor, hogyan, hol és kire tukmálni.
Földindulásszerű ütemben váltak okafogyottá a teljes értékajánlati vertikumban a vice, president, executive, head, leader, partner, senior, sales, key, account, management, business, development, channel, value, proposition szavak bármilyen összetételét tartalmazó pozíciók. A tervezéshez, gyártáshoz, előállításhoz, kivitelezéshez, karbantartáshoz, állag-javításhoz és fenntartáshoz szorosan nem kapcsolódó, virtuális és percepciós értékláncok tiszavirágéletűnek bizonyultak, és a feledés homályába merültek. Egyenesen szitokszavakká váltak az értékesítés tővel bármilyen grammatikai relációba kerülő vezér, vezető, elnök/vezér/igazgató, fejlesztés, stratégia, tanácsadás, konzultáció gyökök.
Miközben fénysebességgel hasított a Sulinet VI, és a diákok pisai teszteredményei szemmel látható távolságon belülre kerültek a világ alsó tercierjéhez, egykori sales potentátok sóvárogtak a korábban emberszámba sem vett, outsourcingba kényszerített ügyintézőik ízlésesen berendezett haciendáinak zsúfolt felhajtóinál. Egyik pillanatban a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat barátságosan édesgette magához az e-közigazgatási ügyek intézésétől eredendően ódzkodókat, a másikban egy account executive rohamosan apadó megtakarításaiból kényszerült saját fogyasztására kávét és sós kekszet rendelni a kantinban.
Az eredményesség és hatékonyság szapora növekedése miatt a távközlési vállalatok projektmenedzserei megsokszorozódó szabadidejükben hangos többségi felkiáltással igyekeztek megtippelni, hogy az 1G, 2G, 3G, 4G és 5G után a kutatás-fejlesztési laborok vajon milyen váratlan fantázianév alatt dobják piacra következő generációs szélessávú infrastruktúra megoldásaikat, talán ezért sem szúrt szemet senkinek, hogy eközben zörgő csontú, a közemlékezetben dölyfösként megmaradt senior value proposition leaderek szedett-vedett csapatokban, alig néhány lépésre tőlük próbálták egykori alárendeltjeik vezetéknevét felidézni.
Az értékesítés vesztésre állt.
(...)
Imrét azonban nem olyan fából faragták, hogy egykönnyen feladja. Nem múltak el nála nyomtalanul a gépésztechnikusi szakközépiskolában, a lakatosműhelyben és a martinászkohó árnyékában eltöltött ipari tanulóévek. A konverterből kifröccsenő nyersacél hőhulláma bármilyen másnapos révületéből kijózanította. Ezt az emlékképet pedig könnyedén hívta elő tudatalattijából a legelkeseredettebb helyzetek megoldására.
- Vegyük át még egyszer, Irma, mit mondtál, amikor az emelvényre szólítottak? - Azt, amit előtte ezerszer elgyakoroltunk: "Abban a reményben nyitom meg ezt az egyedülálló eseményt, hogy valódi fordulópontot és áttörést jelent a magyar infokommunikációs társadalom történelemkönyvében". - És mire gondoltál közben? - Hogy érted? - Úgy, hogy ismerlek. Értékesítő vagy. - Ja, ezt így még soha sem kérdezted. Előtte sminkeltem, a magassarkúm talpán még ott volt az árcímke, a Gucciék is haladhatnának már a korral, kit érdekel, hogy mennyibe... - Nem így értettem. Tudom, hogy mi foglalkoztat ilyenkor, nem először voltam veled. - Úgy értem, hogy amikor kimondtad, komolyan gondoltad? - Akkor véletlenül igen. Úgy voltam vele, hogy tényleg abban a reményben nyitom meg...
Imre elméjét a bevésődött hőhullám járja át, a boldogság lökete. - Ez az, tudom már, mi volt egyszeri és megismételhetetlen abban a mondatban! Hát mégsem volt hiábavaló nyolcadszor is eljönni a tett színhelyére. Innen már gyerekjáték lesz feltörni az átkot, és visszaállítani a világ rendjét.
-Az, hogy igazat mondtál!
Lerázónyilatkozat: Jelen történet eseményei, helyszínei és legfőképpen szereplői a puszta kitaláció szüleményei... bármilyen egyezés ... bla...bla... miért, szerintetek vannak még Fullajtár Imrék?
